Szuper utazások

5 tipp síeléshez kisgyerekes családoknak

Írtam már több körben arról, hogy miért szerettük nagyon az idei piancavalloi sítanodás síelést, most pedig összeszedtem azokat a tippeket, amiket érdemes megfogadni, ha kisgyerek(ek)kel indultok síelni.  Válasszatok családbarát síterepet. Látszólag evidens, de 1-2 “óó, menjünk csak oda, ahova 10 éven át jártunk bulizni fiatalon” – típusú melléfogás után csak kiderül, hogy nagyon is érdemes ezt kiemelni…. Tovább »

Nincs ennél jobb érzés: egy büszke anyuka esete a síversennyel

Eddig is határtalanul büszkék voltunk Brúnóra, a kisfiunkra, nincs nap, hogy ne csodálkoznánk rá, milyen okos, milyen vicces, milyen ügyes, stb., de azt álmomban sem gondoltam volna, mit fog kihozni belőlünk élete első versenye:) Kezdjük az elején! Óvatosan indultunk útnak, szerettük volna, ha megtanul síelni, ő is azt mondta, hogy szeretné kipróbálni, de aztán azért… Tovább »

Álomország fővárosa

Álomország fővárosa Piancavallo. A kisfiam szerint legalábbis így szól a dal mostanában, Mesevár egy időre kikerült a dalszövegből:) Ez akkora öröm nekünk, hogy elmondani nem tudom. Nem tudtuk ugyanis, hogy fogja-e szeretni a sítáborozást. Mert persze, itthon könnyű a játéksílécen bohóckodni, de más azért a nehéz síbakancsban igazi hóban igazi síléccel teljesíteni. De bevált. Minden… Tovább »

A világ legjobb munkája(?)

Egyszer pár éve volt egy felmérés – nem, nem brit kutatóké:) – ami a világ legjobb munkáit próbálta felkutatni, és azon a listán valahol az élmezőnyben volt a síoktatók munkája. Egész sokat gondolkoztam ezen akkoriban, és próbáltam rájönni, hogy vajon tényleg a világ egyik legjobb munkája-e, de nem tudtam eldönteni igazán. Én ugyanis utoljára kb…. Tovább »

Örömsí tömeg nélkül

Korábban még nem voltunk Olaszországban síelni, eddig mindig Ausztriába mentünk – plusz egyszer Franciaországban is voltunk – szóval fogalmunk sem volt, hogy milyen lesz, annyit tudtunk csak előzetesen, hogy a piancavalloi egy kisebb pályarendszer, amit egy-két nap alatt be lehet síelni. Azt viszont, hogy ennyire kényelmes és családias lesz, azt nem gondoltuk. Vasárnap kora este… Tovább »

Szuper utazások – szuper szállások: 1301 Inn, Piancavallo

Megint sikerült egy olyan helyen megszállnunk síelés alatt, amit nagyon-nagyon szívesen ajánlok bárkinek. Piancavalloban voltunk, Olaszországban az 1301 Inn nevű három csillagos szállodában, amiről tényleg csak jókat tudok mondani. Jó helyen van, végig autópályán lehet menni, csak az utolsó 50-60 km nem autópálya, és annak is csak a legvége, kb. 20 km a hegymenet, szóval… Tovább »

A hely, ahol 8 évet fiatalodtunk

Utaztunk már Brúnóval egész sokat a születése óta eltelt 5 évben, de eddig még mindig egymást szórakoztattuk minden utazás alatt, éjjel-nappal együtt voltunk, soha nem bíztuk babysitterre, se animátorra, se senkire, kénytelen volt beérni velünk:) Egyszer már síelni is voltunk együtt, de akkor még nagyon pici volt, alig 2 éves, így fel sem merült, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!