Szuper utazások

A repülős kalandtúrák tapasztalatai

photo-collage (17) Most, hogy egy újabb kalandtúrán vagyunk túl, összeírtunk pár dolgot, amit tapasztaltunk, amire érdemes figyelni, és ami miatt jó ez az egész. Ketten együtt már három ilyen európai repülős kalandtúrát csináltunk végig, a lényeg mindig ugyanaz volt: repülés-városnézés-alvás-repülés tovább-városnézés-alvás – és így tovább. A három túra így nézett ki: 5 nap alatt Budapest-Eindhoven-Ibiza-Malaga-Santander-Palma de Mallorca-Dortmund-Budapest 5… Tovább »

Tömeg, piac, km: minivizit Barcelonában

photo-collage (10) A 116 órás túra 4. napján Mallorcáról indultam, és a reptéren kinyitott borítékban egy Barcelonába tartó repülőjegyet találtam. Barcelona: ott sem voltam még soha korábban, nem tudom megmondani, hogy miért, de soha nem volt toplistás. Pedig milyen népszerű egyébként – értem is, értem én, persze, de így vagyok/unk kódolva, hogy valahogy Barcelonát eddig kihagytuk. Előbb… Tovább »

Tenger, narancs, bicikli: Mallorca

photo-collage (7) A 116 órás európai utazás 3. napján tehát Bolognában ébredtem, jó korán, hogy indulhassak is tovább a következő állomásra, ami nem más, mint Mallorca!!! Visszatekintve azt hiszem, ennek örültem a legeslegjobban – pedig pont ez volt egyébként az egyedüli célpont, amit – véletlenül – előre tudtam. Talán azért is volt olyan nagy az öröm, mert… Tovább »

Árkád, torony, útlevél: kalandok Bolognában

photo-collage (11)   A 116 órás európai túra második napján Máltán ébredtem, de kirándulásra már nem volt időm, épp csak felmentem a szálloda tetejére, hogy megnézzem a szuper panorámát, aztán már szedtem is a mini cókmókomat és indultam a buszmegállóba. Hogy az két lépésre volt a szállodától, az megint a szuperszervezőt dicséri, hogy az a busz sem… Tovább »

Balkon, kalap, kishajók: Málta, te gyönyörű, te

photo-collage (5)   116 órás Európa-túra – 1. állomás: MÁLTA!!!! Ott tartottunk, hogy megérkeztem Máltára, és kitartóan vártam a reptéren, hogy megérkezzen a busz, ami nem ismeri a menetrendet:) Már épp a taxitarifákat kezdtem nézegetni, amikor a busz végül csak felbukkant. Meglepően olcsó volt a buszjegy, aminél csak annak örültem jobban, hogy szuper jól bevitt a központba – ne… Tovább »

Füred, tippek, Ferihegy – indul a 116 órás Európa-túra

photo-collage (3)   116 órás Európa-túra 0. és 1. nap Az indulás előtti nap estéjén vagyunk: a borítékokba belekerültek a “tananyagok”, a menetfelszerelés összeállt, már csak két dolog volt hátra: lezárni a borítékokat, és megtippelni az 5 állomást. A lezárást megoldottam csudi kis dekortapaszaimmal, és lefekvés előtt még megkértem Brúnót, hogy rajzoljon nekem minden borítékra valamit, amit… Tovább »

116 órás szupertitkos utazás számokban

004a Jöhet az összegzés, lássuk, hogy alakult ez a fantasztikus 116 órás Európa-túra! 116 óra5 nap5 boríték5 titkos célpont6 repülés0 késés3+1 ország5 város4 szálloda0 eső0 feleslegesen elvitt esernyő19 wifi hálózat2457 fotó17 video1 elveszettnek hitt útlevél0 B-terv arra az esetre, ha elveszíteném az útlevelem1 “jézusom, mi a túrót csinálok, ha nem lesz meg az útlevelem” parával töltött… Tovább »

116 órás Európa-túra: kérdezz-felelek

PhotoGrid_1461264077557 Itthon vagyok, véget ért a 116 órás Európa-túra, tudjátok, amiben 5 nap alatt 6 repülést ígértem titkos célpontokra. A facebookon élőben is közvetítettem, és ezalatt felmerült egy csomó-csomó kérdés, amelyek egy részére most, másokra pedig majd további posztokban válaszolok: “Hogy jut ilyen eszetekbe? Hogy jött az ötlet?”  Az alapokat leírtam itt, de akkor elmondom az egész… Tovább »

116 órás Európa-túra: indulás előtt

Spoiler3 Juhuuu, holnap reggel indulás!!! Hogy hova? Fogalmam sincs:)  Még mindig tartjuk magunkat az eredeti tervhez – vagyis, hogy nem tudom, hova megyek. Holnap ilyenkor már okosabbak leszünk, mennyire működik ez a titkolózás élesben. Az előzményekről itt lehet olvasni.  Egy erős spoileres fotót megint kaptam:)  Jah, én is látom:):) Pedig elhihetitek, hogy egyből ment a zoomolás,… Tovább »

116 órás Európa-túra – előkészületek 02

indul2 Már csak 4-et kell aludni, és szombaton indul az ágyúgolyófutam. Tudjátok, a 116 órás európai túra 5 nap alatt 6 repüléssel, továbbra is úgy, hogy nem tudom, hova megyek majd. Részletek itt. Az első spoiler után kaptam egy másodikat is, amiből szintén nem lettem okosabb, de lehet, hogy ti felismeritek még a képből kivágott részlet alapján… Tovább »

116 órás Európa-túra – előkészületek 01

elso   (Ha még nem tudod, hogy miről van szó, mi ez a 116 órás Európa-túra, akkor itt olvashatsz róla. Dióhéjban azért elmondom: 5 nap alatt 6 repülés Európában, úgy, hogy – egyelőre – nem tudom a célpontokat. Részletek tehát itt.) Hogy állunk 11 nappal az indulás előtt? Lássuk csak! Tartjuk magunkat a tervhez, és egyelőre… Tovább »

116 óra: Ágyúgolyófutam Európában Puffin-módra

new yorki Meséltem a múltkor, hogy “egy időben kifejezetten élveztük ezt a játékot, hogy hogy tudunk minimál pénzből minél több mindent beiktatni egy hosszú hétvégébe”, és hogy néha még most is csinálunk ilyen akciókat. Hát most eljött az én időm. Tavaly Laci volt egy ehhez hasonló túrán, most pedig én fogok 5 napig utazgatni Európában, úgy, hogy közben… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!