Szuper utazások

Elrepülnél úgy, hogy nem tudod, hova mész?

Az útvonal megtervezése, a repülőjegy és szállás kiválasztása után jöjjön néhány sor arról, hogy milyen típusú Flight Madness-t szervezzünk magunknak.

Amit én csinálok, az az elég pörgős kategória, hiszen minden nap repülök, van amelyik nap kétszer is. Nekem így teljes az élmény, de természetesen így nem lehet minden látnivalót alaposan megnézni, múzeumba járni, órákig kávézgatni. Először tehát azt kell tisztázni, hogy mit várunk el egy ilyen úttól, hogyan tudja számunkra a legnagyobb élményt nyújtani.

Az én szempontjaim közül a legfontosabbak: legyen minél intenzívebb az élmény; repüljek minél többet; lehetőleg olyan kisebb városokba is eljussak, ahova nincs közvetlen járat Budapestről és külön út keretében nem jutnék el. Persze nem tudok minden látnivalót megnézni, de azért próbálom kihozni a maximumot az ott töltött időből. Egy nap meglepően sok mindenre elég tud lenni, ha előtte alaposan felkészülünk. Ha pedig egy város nagyon megtetszik, akkor később akár hosszabb időre is visszatérhetünk a családdal.

Mallorca, katedrális

Ha valaki szeret nyugisabb tempóban utazni, jobban elmélyedni a látnivalókban, inkább spontán felfedezni egy várost, akkor az utat is ennek megfelelően kell megtervezni. Lehet két-három éjszakát is eltölteni egy helyen és például 3 város érintéséből összeállítani az útitervet.

Lehet egyedül utazni vagy akár ketten-hárman is. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy minél többen utazunk, annál több szempontot kell figyelembe venni, és ha nagyon különbözőek az elvárásai a csoport tagjainak, akkor nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz az út végén.

Lehet egyébként meglepetésnek is szervezni egy többállomásos túrát. Tavaly a feleségemnek szerveztem egy öt városból álló túrát. Ő csak annyit tudott, hogy mikor indul az első gép, és azt, hogy hánykor kell a reptéren lennie, minden mást (repülőjegyeket, szállásfoglalásokat, útleírásokat) borítékokban kapott meg. Minden napra egy borítékot és mindig a repülőtéren bontotta ki a következőt. Nagyon, nagyon élvezte.

Természetesen ebben az esetben extrán oda kellett figyelni minden részletre a szervezéskor, de azért nem a világ végére ment, és bármikor kibonthatta volna a borítékokat, ha szüksége lett volna valamilyen információra. Az útjáról, illetve az előkészületekről ő is írt néhány bejegyzést 116 óra címmel.

Aztán ezeken a bejegyzéseken fellelkesedve megkeresett minket egy olvasó, hogy nem segítenénk-e neki is megszervezni egy meglepetés Flight Madness-t. Ez izgalmas volt! Flight Madness-t szervezni valakinek, akit nem is ismerünk személyesen? Végül egy barátnője bevonásával közösen megszerveztünk neki is egy 3 városból álló utat. Ő is borítékokat kapott minden úti célról és meg is bírta állni, hogy ne bontsa ki előre. Fantasztikusan érezte magát, haza se akart jönni. 🙂

Mallorca kikötője

Szóval sok-sok kombinációt lehet összerakni, a lényeg, hogy mindenki a saját ízlése szerint alakítsa ki az útvonalat és élvezze az utazást!

Az egyedüli korlátot a szervezésben talán az ingyenes kézipoggyász mérete jelenti. Egy ilyen útra nem érdemes feladott poggyásszal utazni, mert egyrészt lelassítja az embert – hamarabb kell kimenni a reptérre, leszállás után is tovább tart kijutni, és a városban sem túl kellemes magunk után huzigálni a bőröndöt -, másrészt a feladott poggyász díja elég komoly tétel is lehet a költségvetésünkben.

Én egy olyan hátizsákkal utazok, aminek nincs merev fala, így ha meg is van tömve annyira, hogy nem fér be a reptéren az ellenőrző rekeszbe, akkor fel tudok venni belőle akár egy-két pulcsit arra az időre, amíg ellenőrzik. Az ellenőrző kapuk után pedig újra meg lehet tömni a hátizsákot. A hátizsák kapacitása jelenti tehát a szűk keresztmetszetet az utazás hosszát illetően. Szerintem egy hétre, nyárias időjárással számolva be lehet férni egy hátizsákba, de biztos van, aki ennél több napra is képes bepakolni! Persze nem mindegy, hogy valaki Máltára utazik nyáron vagy Izlandra télen.

Öt nap, öt város, hat repülőjegy: hétfőn, 22-én indulás. Addig is, ha még nem csatlakoztál, akkor csatlakozz a Flight Madness Facebook csoportjához, és nem maradsz le egyetlen cikkről sem, plusz videók, képek, bejelentkezések is lesznek majd az út alatt!

Itt találod a sorozat további cikkeit:

5 nap, 5 város, 6 repülőjegy: Őrült utazás? Á, dehogy! Őrülten jó utazás! – 1.rész

5 nap, 5 város, 6 repülőjegy: Hogyan szervezd meg! – 2.rész

Így spórolj tízezreket a repülőjegyeken! – 3.rész

A tökéletes szállás választás 5 szempontja – 4.rész

Malaga, városi park

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!