Szuper utazások

Ezért szeretek utazni: kis találkozások nagy sportolókkal

Nem gyűjtöttem soha autogramot, és nincsenek idoljaim, de azért annak mindig nagyon örülök, ha híres embert látok, és fel is ismerek sokat, magyar és amerikai, angol magazinokat is sokat olvasok, szeretem a zenét, a filmeket, sorozatokat, bizonyos sportokat, és nagyon jó az arcmemóriám, úgyhogy ha valakit többször láttam már a TV-ben, újságban, vagy egy netes cikkben, akkor jó eséllyel felismerem az utcán. Az utóbbi 2 évben három ilyen találkozásom is volt, és történetesen mindhárom esetben híres sportolók voltak a főszereplők.

Amerikai film és TV-s színészekben különösen jó vagyok, így amikor életemben először (és eddig egyetlen egyszer:) eljutottam New York-ba, sok minden más mellett szerettem volna látni valami hiperszupersztárt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy úgy éreztem, hogy fogok találkozni valami nagyon híres emberrel, mert hát hol, ha nem New York-ban?! És bár végül nem színész, és nem is zenész jött szembe velem, azért egy celebbel a “zsebemben” jöttem haza. Épp akkor egyedül bóklásztam egy nagyon forgalmas úton, amikor kiszúrtam egy zebrán a tömegben Andy Roddickot. Annyira ügyes voltam (haha:), hogy még le is tudtam septiben fotózni, és bár útitársaimnak sokat nem mondott a neve, aki látott az elmúlt 15 évben jelentősebb teniszversenyt, egyet fog velem érteni abban, hogy Andy Roddick nagy sztár volt:) Szóval New York-ból egy ilyen kis mini jelenettel tértem haza, mit sem sejtve arról, hogy lesz még olimpikon, akivel szóba is fogok elegyedni. Sőt, nem is egy, hanem kettő!

ny83-1

A második eset nem véletlen találkozás, de egy szuper utazáshoz kötődik: épp azért utaztam Salzburgba, mert meghívtak egy rendezvényre, ahol sok más “kollegával” együtt Marcel Hirscherrel töltöttünk el egy napot, szülővárosához közel, egy gyönyörű osztrák hegy tetején. Marcel Hirscher az utóbbi évek egyik legjobb, ha nem A legjobb síelője. Csak kapcsoljátok be a TV-t akár már ezen a hétvégén, minden síversenyen az élmezőnyben van, fantasztikus jó síelő, tényleg, aki ismeri a sportágat, pontosan tudja ki ő. Én tudom:) és már beszélgettem is vele, bibi. Roppant kedves, barátságos, helyes srác – pedig azért az is érthető lenne, ha beképzelt lenne, mert van mire:) De nem, nagyon nem az. Közvetlen, szimpatikus, jó humorú – a szomszéd srác típus. Még közös fotónk is van, csak ő belepislogott:) ezért inkább nem rakom ki, de itt van egy fotó a beszélgetés idejéről, csak hogy lássátok a bizonyítékot.

mh05

A harmadik a legjobb történet – szerintem -, de mivel magyar sportolóról van szó, ezért nevet nem fogok írni, legyen elég annyi, hogy olimpiai és világbajnok sportoló, akit kb. mindenki ismer itthon. Utazni csak Budapestig kellett, és a meglepetés itt nem abban volt, hogy láttam, hiszen eleve úgy mentem a rendezvényre, hogy tudtam, hogy lesz ott több sportoló is, szóval ez nem egy Andy Roddick-os véletlen találkozás, de azért egy jó kis történet kerekedett belőle, úgyhogy itt a helye.

Szóval, épp előző éjszaka virrasztottunk végig egy fontos meccset, én kb. alvás nélkül indultam el a rendezvényre, teljes harci díszben, a Golden State Warriors-os fülbevalómban, sálamban és táskámmal (Írtam róla nemrég, egy amerikai kosárlabdacsapatról van szó, itt tudod elolvasni, ha érdekel, hogy lettem rajongó:). Szép nagy válltáska, a csapat színeivel és logójával (sötétkék és sárga, egyáltalán nem hivalkodó), ezt tartottam a kezemben, ahogy hallgattam a rendezvényen a beszédeket, kb. 4-5 méterre állva a sportolóktól, akik szemben álltak velünk, a beszélő ember mögött. Az első sorban, de szélen álltam, hallgattam a szöveget, csináltam pár fotót, és jegyzeteltem csendben, míg egyszer csak észre nem vettem, hogy a beszédet hallgató sportolók közül az egyik (a leghíresebb:) néz rám mosolyogva, és kis mozdulatokkal elpantomimezi nekem, hogy milyen jó a táskám. Tudod, ez az a tipikus helyzet, amikor gyorsan magad mögé nézel, hogy biztosan neked mutogat-e, annyira fura az egész, de tényleg úgy volt, nekem mutogatott. Ez a nagyon híres sportoló kiszúrta az én szipiszupi Golden State-es táskámat, és szerintem kb. ő is úgy meglepődött/megörült neki, hogy ilyet lát itthon, pláne egy lánynál (haha, 35 éves lány, na:), hogy nem csak egyszerűen nyugtázta magában, hanem szépen elmutogatta, hogy látja és nagyra értékeli, és ő is szereti ezt a csapatot:)  Azért tegyük hozzá, hogy nem egy olyan világszerte mindenki által ismert “csapat” táskája volt nálam, mint mondjuk a Ferrari, vagy a Barcelona, szóval elég minimális volt az esélye, hogy valaki kiszúrja, de ha már így alakult, hát ki szúrja ki, ha nem az egyik legjobb magyar sportoló?:D 

A pantomim és nagy összemosolygás után persze már alig hallottam, mit mondott a bemondó, azon járt az agyam, hogy milyen frappáns mondattal indítom majd meg a beszélgetést újdonsült rajongópajtásommal, amikor a beszéd után elvegyülnek a vendégek között. Mondanom sem kell, hogy nem rohantak meg a jobbnál jobb ötletek, pedig azért nem szokott nagy gondom lenni a beszélgetésekkel, de itt és most még a legjobbnak ígérkező kb. 3 szavas mondatom is rettentő bénán sikerült. Azért pár szót váltottunk, és magamban egy tökéletes Golden State-es közös szelfit is elképzeltem, de persze nem mertem megkérni, úgyhogy csak az élmény marad, a többit hozzáképzelem:) 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!