Szuper utazások

Ezért szeretek utazni 1. – Így lettem két percre a kedvenc filmem szereplője

Szeretnék elindítani egy sorozatot, amiben mini/giganagy történeteket mesélnék arról, miért szeretek/ünk utazni. Mert persze sok mindent szeretek az utazásban: más embereket, kultúrákat, ételeket, italokat, városokat, tájakat megismerni jó, multikulti környezetben mozogni, vagy akár csak egy eddig ismeretlen magyar vidék embereit, szokásait, ünnepeit megismerni jó, naná, hogy jó, aki szeret utazni, az – gondolom – hogy ezeket mindet szereti. De ezeken túl is vannak olyan pöti kis történések, amelyek miatt még jobban szeretek utazni. Mert lehet, hogy arra már nem emlékszem, hogy éppen hol szálltunk meg Stockholmban, vagy milyen volt az idő Rómában, de ezeket a kis apró story-kat még évekkel később – és valószínűleg kb. örökké emlegetni fogjuk. Na ilyen kis mini/nagy történeteket hozok, és egyúttal mondom is, hogy ha Nektek is vannak ilyen történeteitek, akkor küldjétek el, szívesen összegyűjteném őket itt. 

Szóval, 2014 májusában járunk, életemben először jártam New York-ban, egy óriási álmom vált valóra, erről sokat írtam is, sokan tudjátok. Ha valamit szeretek még a családomon és az utazáson kívül, az a zene és a filmek, és konkrétan a New York-i út előtt is volt pár -értelemszerűen New York-ban játszódó – film, amit direkt megnéztem, hogy még onnan is gyűjtsek ötleteket, hova menjünk, mit csináljunk, stb. Na ilyen film a Serendipity (Szerelem a végzeten) című himbilimbi romantikus film is, aminek az a lényege, hogy véletlenül találkozik egy nő és egy férfi New York-ban, és a véletlenre bízzák azt is, hogy lesz-e folytatása a találkozásuknak. Több apró mozzanatra építik a sztorit, melyek közül az egyik az, hogy a férfi piros filctollal felírja a telefonszámát egy papírpénzre, fizet vele, de a nő csak akkor tudja felhívni, ha ez a papírpénz visszakerül hozzá. Nyilván minimális az esélye, eltelik jó sok idő, a nő hónapokon keresztül megnéz minden papírpénzt, hogy véletlenül nincs-e rajta egy piros filces telefonszám, sokáig nincs is, de természetesen happy end a vége, odakerül hozzá a pénz, és elvezeti a férfihez. (Leegyszerűsítve legalábbis ez a lényege ennek a szálnak, de sok más tényező is van még emellett). Íme a filmbeli pénz:

Untitled-Captured-22

Untitled-Captured-37

Szóval adva volt ez a film, amit már láttam vagy hússzor, benne a piros filces papírpénzes jelenetekkel New York-i helyszíneken, és akkor eljött az utazás ideje.

2014. május 19-én megérkeztünk New York-ba, lepakoltuk a cuccunkat a szálláson, és már első este elmentünk a Times Square-re, majd valahol ettünk is gyorsan egy hamburgert. Ott és akkor fizettem először készpénzzel, visszakaptam pár dollárt, és mit gondoltok, milyen pénzt kaptam a New York-ba érkezésemet követő kb. 3. órában a legelső pénzes fizetésnél? Hát naná, hogy egy piros filces feliratos dollárt!!!!! Alig hittem a szememnek, de tényleg így volt. Ha még telefonszám is lett volna rajta, istenbizony’ felhívtam volna kíváncsiságból, de ennyire azért nem volt nagy az egybeesés – ami persze semmit sem vesz el az élmény értékéből, lehetett volna rajta gyerekrajz, vagy cirillbetű is, azt sem bántam volna:) A mai napig megvan az a dollár, soha nem nyúltam hozzá – még szerencse, hogy nem 100 dolláros:) – és szerintem amíg élek, nem felejtem el, mert egy pillanatra tényleg olyan volt, mintha a film szereplője lettem volna. Hát pont az ilyen történetek miatt szeretek utazni!!!

IMG_20160603_221059

 

Ez az a film, 1:00-nál és 2:05 körül lehet látni a piros filces dollárt:) 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!